A Vérteslovas birtok egy családi vállalkozás által létrehozott és üzemeltetett rendezvényhelyszín.
Célunk, hogy olyan helyszínt alakítsunk ki és működtessünk hosszú távon, amely praktikus, sokoldalú, valamint élményeket és feltöltődést biztosít mindamellett, hogy változatosságával és sokszínűségével a rendezvények széles spektrumában megoldást kínáljon.
Gasztrokínálatunkat a csapatépítő eseményektől a 100+ fős lakodalmakig, a hamburgertől a vegán menüig rugalmasan igazítjuk vendégeink igényeihez és elképzeléseihez.
Birtokunk ízelítőt ad a Vértes nyújtotta végtelen lehetőségekből.
Számunkra kiemelten fontos vendégeink elégedettsége, amelyet többek között rugalmasságunkkal igyekszünk támogatni.
Winkler László – tulajdonos
A lovak iránti szenvedélyem nyomán kapta birtokunk a Vérteslovas nevet, amely lovardaként kezdte meg működését kétezres évek legelején. A Lovasakadémia hallgatójaként dr. Gőblyös Istvántól tanulhattam meg a lovasélet fortélyait, majd Csontó Zoltán vezetésével a szabadidomítás művészetét sajátítottam el. A birtokon igény esetén lovasbemutatókat tartok, lovastúrákat vezetek. Az én hatáskörömbe tartozik a terület, a fejlesztés, a pénzügyek, és a lovasügyek koordinálása is.
Winkler Vilmos – társtulajdonos
Édesapámmal, Lászlóval együtt közösen vezetem a Vérteslovas birtokot, fogadom a vendégeket, körbevezetem az érdeklődőket, intézem az adminisztrációs ügyeket. A programok lebonyolításában és a catering szolgáltatásainkban is szerepet vállalok. A birtokkal kapcsolatos teendők gyerekkoromtól kezdve szerves részét képezik mindennapjaimnak. Szívügyem a rendezvényhelyszínünk színvonalának állandó javítása, vendégeink elégedettségének maximalizálása.

Birtokunk 2000-ben lovardaként kezdte meg működését, amiből aztán megalakult a Vérteslovas Club. Ekkor még csak két parasztház, a lovaspálya, egy istálló, és egy közösségi épület állt a területen. Lovastúrákat vezettünk a Vértes vadregényes lankáin, a téli hónapokban olykor még lovasszánon is.
Lovas tevékenységünket kibővítve, 2008-tól kezdtünk el eleinte saját táborokat szervezni, illetve céges csapatépítő rendezvényeket befogadni területünkre. Egyre több házat, termet építettünk, élményelemeket helyeztünk el.
Azóta évről évre folyamatosan fejlesztjük, szépítjük a vértesboglári birtokunkat, hogy vendégeink maximális elégedettséggel búcsúzzanak tőlünk, majd térjenek vissza hozzánk újra.
2025-ben a legtöbb fejlesztésünk a végső, befejező fázisba kerül.
Birtokunkon építünk egy szaunaházat a medence közelségében, valamint a fedett lovaspályánkat konferenciák, rendezvények számára is alkalmassá tesszük.
Medencénk kiegészül egy hátmasszázs elemmel 2025 nyarára.
Kérj árajánlatot, vagy érdeklődj telefonon, vagy e-mail-ben! Igény esetén a birtok személyes megtekintésére, bejárására is biztosítunk lehetőséget.
Vérteslovas birtok
Terra-Ingatlan Kft.
Cégjegyzékszám: 01 09 925757
Adószám: 14912856-2-43
Kapcsolat:
Telefon: +36 30 401 30 30
E-mail: info@verteslovas.hu
Cím: 8085 Vértesboglár, Kossuth u. 69.
Impresszum
Adatkezelési tájékoztató
ÁSZF
Cookie tájékoztató
© Copyright 2025 | Vérteslovas birtok | Minden jog fenntartva
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik, amelyekkel tároljuk és/vagy hozzáférünk az eszköz információihoz. Ezeknek a technológiáknak a hozzájárulása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen a weboldalon. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat hátrányosan befolyásolhat.